Myspace : Az 'A' terv és ha már itt tartunk, akkor a 'B' is |
Az 'A' terv és ha már itt tartunk, akkor a 'B' is
Dorothy62 2007.12.07. 12:47
Kiléptem a nagybetűs ÉLET-be, zsebemben a frissen szerzett diplomával és meggyőződésem volt, hogy valami nagy dologra vagyok hivatott, például én leszek az aki odaadja a ruháját, motorját és polaroid szemüvegét a terminátornak, hogy ne kelljen meztelenül megmentenie a világot, "neadjisten"
én fogom élesíteni Obi Van Kenobi fénykardját, esetleg, dolgozhatok a Jurassic Park keltetőjében, mint tojásforgató. Ha gyerekeim lesznek azokat kizárólag Amidalának, Clark Kentnek, vagy Harry Potternek fogják hívni. Aztán eltelt néhány évtized és rájöttem, hogy totálisan átlagos vagyok (amitől a fejemből az összes vér a bal nagylábujjjamba szaladt) és legfeljebb belekiálthatok a cyberg térbe egy nagyot, valahogy Így: mz per x jelentkezz, vagy üzenet haza... olyan hangosan, hogy még a műhold felvételeken is látszani fog. Ezzel az A terv mint olyan meg is semmisült, következzen tehát a B.
Maradok a neten és lassan különös dolgokra leszek figyelmes, ami alapján enyhe netfüggést állapítottam meg magamnál.Például az éjjel is felkeltem pisilni és a fürdőszobából visszaúton megálltam, hogy megnézzem vannak e új kommentek a blogomban, eseteleg e-mailek a levélszekrényemben. Aztán rájöttem, hogy ezt azért csinálom, mert csak olyan barátom van, akinek a nevében a @ szerepel.
Mondjuk azt is furcsának találom, hogy a múltkor hirtelen ötlettől vezérelve csináltam a macskámnak egy honlapot, mert neki még nincs.Reggel meg, amikor felébredtem, megláttam, hogy esik a hó. Kimentem megnézni és rendesen elcsodálkoztam azon, hogy a hóesés 3D-ben volt látható.
Egy céges interjún meg úgy jártam, hogy amikor bemutatkoztam, azt mondtam: -Jó napot kivánok, ágica@mailbox.hu vagyok.-És még mindennek a tetejébe hazafelé taxiba ültem és a taxisnak csak annyit mondtam, (kérdésére, miszerint: -Hová teccik parancsolni?) hogy: - www.szolnok/jubileumter.html
Ezek után már nem is furcsállottam a cipőboltos tekintetét, amikor egy női csizma harminc napos frissített, ingyenes verziója felől érdeklődtem 37-es méretben.
Mégiscsak jól tenném, ha valamiben nagyon híres tudnék lenni, egyszer láttam, hogy nyeri meg valaki a Hemingway hasonmás versenyt. Amikor megkérdezték tőle, indult e már máskor is ilyen versenyen, azt mondta: -Igen, azt is megnyertem, az egy Mikulás hasonmás verseny volt.
Gondoltam, ez az én pályám, habár a Britney Spears, Angelina Jolie versenyeket meg se próbáljam, egyik ismerősőm azt mondta, ha már annyira akarod, indulj inkább Sütz Ila hasonmásveresnyen, az talán bejön. Ilyen az én szerencsém.
Várom tehát, amíg sorra kerülök, de a Jóisten pont a bárányait számolgatja, szóval nyugodtan nekiülhetek az Iliásznak, sőt akár meg is tanulhatom szórul-szóra asszem.
Most pedig jöjjön egy kis pszichowellness gyakorlat:
"A róka és a holló meséje arról szól, hogy a húsevő róka és a rovarevő holló veszekednek egy tejterméken, amit mind a ketten utálnak."
És ezzel mára vége is...hhhhu, de elfáradtam.
|